12. Mi a CM mutató, az egyes alakzatok magas vagy alacsony számának mi a jelentősége?

A CM mutató: centrális marginális szerkezeti mutató. Mutatókból lehet megmondani milyen szerkezet. Centrális azt fejti ki, hogy kik és hányan vannak a központban, a marginális pedig a peremen elhelyezkedők arányszámát és a lácban lévő személyek számára utal. Az alakzatok
alacsony vagy magas száma megmutatja, hogy mennyire van közvélemény, egyetértés, mennyire lehet eltérő véleményen lenni a többiektől. 

13Mi azok a választási koincidenciák?

Választási koincidenciák: azt fejezik ki, milyen tényezők motiválták a választásokat.

14. Kölcsönös függés: együttműködés vagy versengés mozgatja az érdekeket inkább?

Az együttműködés nem csupán a szituációtól és a konfliktusban érintettek társas viszonyulásától függ, hanem attól is, hogy a résztvevők szubjektíve hogyan értelmezik a helyzetet.

Tehát azt, hogy az emberek miként viselkednek konfliktushelyzetben, döntően befolyásolja a rendelkezésükre álló társas tudás épp úgy, mint a beérkező információ aktuális feldolgozása, amelyből azután kialakul a helyzet szubjektív reprezentációja.

A múltbéli tapasztalatok emlékei formálják ítéleteinket arról, hogy az emberek mennyire együttműködők. Ez az ítélet, valamint az az információ, amin alapul, nem független társas viszonyulásainktól.

A megfigyelések azonban két egymástól eltérő irányba futó mintába rendeződnek: 1. észlelésünk szerint a többiek osztják  a mi szándékainkat: és 2. a versengők másokat magukhoz hasonlónak látnak, míg az együttműködők képesek észlelni a társas szándékok teljes változatosságát.

15. Milyen helyzeti meghatározó tényezők befolyásolják az együttműködést?

A társas cselekvéshez vezető közös cél, együttes motivum. Ez lehet közös szükséglet, érdek, érdeklődés- valamennyiüket egyformán fenyegető félelem vagy veszély, közös hobby. Iskolai osztályban együttes rokonszenv egy tanár iránt vagy az együttes szembefordulás igénye, esetleg együttes versengés egy másik alakulattal.

16. Mit jelent a társas orientáció konfliktushelyzetekben?

Az önértékelés esetén nagyon fontos a saját, és a mások eredményei. A kétszemélyes helyzetben a társas orientációt, azt jellemzi, hogy az emberek a társas érintkezés során mit akarnak elérni. Legyen a legnagyobb a saját nyereségük (individualizmus), a partner nyeresége (altruizmus), az együttes nyereség (együttműködés), vagy a viszonylagos nyereség (versengés). Van, amikor más célok vezérelnek ilyen pl., hogy legyen a legnagyobb a másik vesztesége (agresszió) vagy a saját veszteségem (mazochizmus), vagy mások diktálják a saját nyereséget (mártíromság), vagy hogy legkisebb legyen az együttes nyereség (szadomazochizmus) . Az orientációk típusára és erejére vonatkozó következtetések azon alapulnak, hogy a kísérleti személy milyen kellően megkülönböztetett nyereségelosztást preferál saját maga, illetve mások számára. A kísérleti személy a preferenciáit úgy mutatja meg, hogy választások esetén a lebontott játszmákban, vonzó voltuk alapján ítél, vagy rangsorol. Az orientáció úgy mérhető, hogy a kísérleti személynél megvizsgáljuk, hogy milyen ismérvek vezették a választását. Ha pl. a maximum saját nyereség vezérelte, akkor individualista. A társas orientáció nagymértékben függ a helyzettől is, szituációról szituációra változhat a partner tulajdonságaitól, a csoportnormáktól és egyéb faktoroktól függően. A konfliktushelyzetben nagyon különböző magatartásokkal találkozhatunk a kísérleti személy orientációi között. Nagyon sok kísérlet bizonyítja a társas orientáció viselkedésre gyakorolt hatását. Kuhlman és Marshello a lebontott játszmák segítségével különböztette meg a különbféle jellemzőkkel bíró kísérleti személyeket. Ezek a kísérleti személyek azután fogolydilemmát játszottak olyan partnerekkel, akik a három stratégia egyikét követték, tehát 100%-ban együttműködő, vagy 100%-ban versengő stílust mutattak. Ezeket, a szituációkat megvizsgálták, és arra a következtetésre jutottak, hogy a legnagyobb fokú együttműködést az együttműködők mutatták, középút volt az individualisták a legkevesebb együttműködést a versengők részéről tapasztaltak. A kísérlet arra is rávilágított, hogy a partnert a konfliktushelyzetben együttműködésre késztethetjük azáltal, hogy gyakori együttműködést alkalmazunk, vagy a szemet szemért stratégiát. Az előbbi a z együttműködő az utóbbi az individualista hajlamú partnerrel szemben lehet hatásos. Liebrand és van Run a magatartásminták motivációktól való függését vizsgálta. A vizsgálat feltárta, hogy a

csoportokban a legtakarékosabbak (együttműködőbbek), az önzetlenek voltak, őket követték az együttműködők és az individualisták, a versengő kísérleti személyek gazdálkodtak a legkevésbé okosan. Nagy kérdése az interperszonális kapcsolatoknak a javak elosztása, cseréje, és az ezekből származó javak elosztása és annak méltányossága. Ha vannak méltányossági szabályok, akkor azok csökkenthetik a konfliktus esélyeit, és fokozhatják annak reményét, hogy olyan megoldás születik, amely mindkét fél számára elfogadhatóan jó, megfelelő. Az egyenlő méltányos elosztásnak nagy szerepe van, a nyereségmegosztás méltányos volta szerepet játszik abban is, hogy az emberek mennyire késszek egy dilemma esetén feladni azt, hogy szabadon hozzáférhessenek a közös erőforráshoz. Van, amikor taktikai megfontolás vezérel minket egy normának az elfogadásában, tehát csak azért fogadjuk el azt, mert taktikai célunk van. Ha viselkedésemet társadalmilag elfogadott normákhoz tartom, akkor a partneremet arra késztetem, hogy ugyanezen szabályokat kövesse, különösen akkor, ha egyébként nem így tenne.

Az emberek képesek sok érék keresésére és cseréjére, az egyik ilyen érték a kontroll. A nem megfelelő, vagy nem megfelelően kiválasztott kontroll sok konfliktus alapja.

Tény az, hogy az emberek nyereségvágyból cselekszenek, és néha veszteséget okoznak másoknak ez által. A konfliktusok megoldásában az emberek között megfigyelt különbségek, jórészt a társas orientációnak tulajdonítható.

17. Ismertesse a társas facilitáció jelenségkörét!

1897. Norman Triplett

Kerékpárversenyzőket vizsgálva tapasztalta, hogy sokan nagyobb sebességet érnek el, amikor versenyeznek, mint amikor csak az óra az „ellenfél”. Ebből kiindulva laboratóriumi kísérletet dolgozott ki.

Gyerekek megadott ideig olyan gyorsan forgassanak egy horgászorsót, amilyen gyorsan csak tudják. Sok gyerek együtt cselekvő helyzetben (amikor jelen volt egy másik, azonos feladatot végző gyerek) gyorsabban dolgozott, mint egyedül. Ez demonstrálta, hogy az együtt cselekvés facilitáló hatású. Ezt több vizsgálat alátámasztotta (ember: diákok több szorzási feladatot végeznek el együtt cselekvő helyzetben, állat: sok állat több élelmet eszik, ha fajtársai is jelen vannak).

Ezt követően pszichológusok felfedezték, hogy a passzív nézők (akik inkább nézőközönség) jelenléte szintén facilitálja a teljesítményt (közönség jelenléte ugyanazzal a facilitáló hatással járt a diákok szorzási teljesítményére, mint az együtt cselekvés).

Ezeket az együtt cselekvési és közönséghatásokat együttvéve társas facilitációnak nevezzük.

A társas befolyásolás bonyolultabb, mint azt először gondolták. Pl.: több szorzási hibát követtek el a diákok, amikor együtt cselekvő vagy közönség előtti helyzetben voltak, mint amikor a feladatot egyedül végeztékàa teljesítmény minősége romlott, bár mennyisége növekedett. Más vizsgálatoknál a teljesítmény minősége emelkedett együtt cselekvők vagy közönség esetén.

Ellentmondás feloldása: (Robert Zajonc) azok a viselkedések, melyek együtt cselekvők v. közönség jelenlétében teljesítménynövekedést mutatnak à nagyon gyakorlott v. ösztönös válaszokból állnak. A bonyolult v. újonnan tanult válaszok általában romlanak.

Az eredményeket a motiváció elve magyarázhatja meg: a drive v. arousal magas szintje az élőlény domináns válaszait erősíti. Ha a faj más tagjainak jelenléte az élőlény ált. drive v. arousalszintjét emeli, a domináns válasz facilitálódik. A jól begyakorolt viselkedésnél a válasz valószínűleg helyes, az új és bonyolult viselkedés esetén a válasz valószínűleg hibás.

Embernél a társas facilitáció nem pusztán mások jelenléte, hanem a versengés érzése és az értékeléssel való törődésnek köszönhető (ez emeli meg a drivot). Ha a rivalizálás v. a verseny összes elemét elhagyják, a társas facilitáció hatásai csökkennek, megszűnnek.

Más vizsgálatok: a közösség hatása attól függően változik, hogy a személy mennyire érzi, hogy értékelik. Teljesítmény nő, ha „szakértő” figyel, teljesítmény romlik, ha csak a kíváncsi nézőközönség az alsóbb osztályokból való.

Újabb elméletek:

-         Figyelmi konfliktus elmélete: mások jelenléte eltereli a személy figyelmét, mivel konfliktust okoz abban, hogy a személy hogyan ossza meg a figyelmét mások és a feladat között. Ez a konfliktus (nem a mások jelenléte v. értékelése) ami emeli a drivot.

-         Énmegjelenítés elmélete: mások jelenléte növeli az egyén vágyát, hogy önmagáról előnyös képet jelenítsen meg. Könnyű feladatnál megnövekedett teljesítményhez vezet. Nehéz feladatnál a vágy felnagyítja a feladat keltette fusztrációt, zavart szorongást, gyengébb teljesítményt okoz.

Társas serkentés: könnyű feladatot társak jelenlétében

Társas gátlás: nehéz feladatot egyedül tudunk jobban megoldani.

18. Ismertesse a dezindividualizáció jelenségét!

Gustave LeBon:egyéniségvesztés –lényege,hogy bizonyos csoporthelyzetek-minimalizálva az egyének személyes identitásának jelentőségét,csökkentve felelősségtudatukat és nyilvános felelősségrevonhatóságukat-a csoportot alkotó egyének agresszív vagy szokatlan viselkedéséhez vezetnek.Az emberek viselkedésében a szituációs tényezőknek befolyásoló ereje van.pl.szekták,zavargások stb.a résztvevők elveszítik személyes identitásukat, és névtelenűl belelolvadnak a tömegbe.

19. Mi az oka annak, hogy nem avatkozunk be veszélyhelyzetekbe?

Egy kívülálló a vészhelyzetben kisebb valószínűséggel lép közbe, ill. segít, ha csoportban van, mint ha egyedül. A beavatkozástól való két fő visszatartó tényező a:

1.      helyzet meghatározása és a

2.      felelősség eloszlása

1964-ben megöltek egy fiatal nőt a lakása előtt New York Cityben késő éjszaka. Mivel védekezett, a gyilkosság, több, mint fél órán át tartott. Legalább 38 szomszéd hallotta segélykiáltásait, de senki nem segített, a rendőrséget sem hívták.

Az amerikai közvéleményt megdöbbentette ez az eset, s a szociálpszichológusok elkezdték vizsgálni az okokat. Munkájuk eredményeként megtudhatjuk, hogy nem egyszerűen a közömbösség az ami a kívülállókat távol tartja a közbelépéstől. Vannak valóságos elrettentők, mint pl.: - fizikai veszély, esetleges hosszadalmas bírósági eljárás, vagy megvan a kockázata annak is, hogy hülyét csinálunk magunkból, és a helyzet nem is veszélyhelyzet.

A HELYZET MEGHATÁROZÁSA:

A legtöbb veszélyhelyzet nem egyértelmű. A támolygó ember beteg vagy részeg ? A nő életére törtek, vagy csak családi veszekedés zajlik? Az ilyen dilemmák kezelési módja a cselekvés elhalasztása, hogy úgy teszünk, mintha semmi probléma nem lenne, és körülnézünk, hogy mások hogy reagálnak. Mások, azonos okokból szintén úgy tesznek, mintha semmi baj nem lenne. Kialakul a CSOPORTOS IGNORANCIA állapota – amelyben mindenki mindenkit félrevezet azzal, hogy a helyzetet nem veszélyhelyzetnek határozza meg.

 A FELELŐSSÉG ELOSZTÁSA.

 A csoportos ignorancia azt eredményezi, hogy a helyzetet a személyek veszélytelennek minősítik, de ez nem magyarázza meg az olyan eseteket, mint a New York City-ben elkövetett gyilkosság, ahol a vészhelyzet meglehetősen egyértelmű volt. A döntő tényező itt a felelősség eloszlása. Amikor minden egyes személy tudja, hogy rajta kívül még sokan vannak jelen, a felelősség súlya nem kizárólag egyik vagy másik személyre esik. Mindegyikük gondolhatja: „ Valaki más mostanában már bizonyosan csinált valamit, valaki más közbe fog avatkozni.”