egtan04vp
egtan04vp
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
1/2. félév
1/2. félév : munkaegészségtan

munkaegészségtan

  2005.08.31. 13:29

néptan szig tanártól kapott

1.) Munkahigiéne jelentősége, korunkban megváltozott prioritásai. A fizikai munka élettanának jellemző vonásai, a túlnyomásos körülmények között végzett munka veszélyei, megelőzésük.

 

MUNKAHIGIÉNE:

A munkaegészségtan elemzi azon hatásokat és következményeket, amelyeket az adott munka és munkakörülmények az ember szervezetében kiváltanak. A munkakörnyezeti hatások következtében az emberi szervezetben kialakuló morfológiai és funkcionális reakcióval foglakozik. Ezek lefolyását, a szervezet alkalmazkodó – és tűrőképességeinek határait vizsgálja. Megszabja az egyes munkahelyek létesítésének higiénés feltételeit, meghatározza az egyes munkakörök normatíváit és ellenőrzi azok megtartását. Megállapítja, illetve keresi a munkára jelentkezők esetében az egyes munkakörök követelményeinek megfelelő szellemi és testi alkalmasságot, és folyamatos munkavégzés során figyelemmel kíséri a dolgozó egészségi állapotának, teljesítőképességének alakulását.

Általános munkaegészségtan: általános törvényszerűségekkel foglalkozik, amelyek bármely munkakör, munkatípus, munkaforma létrehozásához szükségesek: pl. munkahelyek telepítése, berendezése, szellőztetése, világítása.

Részletes munkaegészségtan: az egyes munkatípusokat sajátosan jellemző kérdésekkel foglalkozik.(Fizikai, szellemi munka, alacsony vagy magas hőmérsékleten, fokozott légnyomáson, zajos környezetben végzett munka, fokozott kémiai, fizikai, biológiai expozíció mellett végzett munkaformák, vegyes veszélyforrású munkahelyek, élettani kórtani toxikológiai, ergonómiai törvényszerűségeivel, a károsodások megelőzésének lehetőségeivel, módszereivel.) A munkaegészségtan feladata az egyes foglalkozások körében kialakuló kóros elváltozások feltárása.

Foglalkozási ártalom: a munkafolyamatok és munkakörülmények azon tényezői, amelyek a dolgozók munkavégző képességére, teljesítőképességére, illetőleg egészségére káros hatással vannak. A foglalkozási ártalmak hozzák létre az adott munkakör foglalkozási betegségeit,  azaz a lassan ható foglalkozási okok határozzák meg (ellentétben a balesetekkel, ahol az ok gyorsan hat).

Ezek a betegségek valamely foglakozással járó megterheléssel, vagy a foglalkozás során használt anyaggal, tehát foglalkozási expozícióval kapcsolatosak. Bizonyos betegségek esetén meg lehet állapítani egy valamely specifikus okot, míg mások esetében több ártalmas tényezőre vezethetők vissza.

Az utóbbi években egyre gyakrabban használják a foglalkozás-egészségtan (elméleti tudomány), és a foglalkozás-egészségügy (gyakorlati tevékenység) fogalmát.

Posztindusztriális jelenség (egyik jellemzője, hogy a klasszikus fizikai munka aránya csökken, az érzelmi lélektani terhelés fokozódik).

A munkaegészségtan prioritásainak megváltozása, az aktív foglalkoztatottak szektor szerinti megoszlásában alapvető változások történtek.

Az anyagi javakat termelő szektorok (bányászat mezőgazdaság, építőipar) elvesztették számbeli meghatározó szerepüket, s új ágazatok szolgáltató szféra, informatikai ipar nyomul előtérbe. E tendenciát figyelembe kell venni a munkaegészségügyi stratégiák, az oktatás területén is. A legújabban jelentkező társadalmi méretű gond a munkanélküliség.

A munkapszichológia (foglakozás-egészségügyi pszichológia) a munkahelyi mentálhigiéne. (Fő részei: ember-gép, ember munkaeszköz kapcsolata, interperszonális relációk, közösséglélektan, környezeti, szervezési tényezők)

A fizikai munkavégzés energiaráfordítást igényel. A harántcsíkolt izomcsoportok működése közben a tápanyagok útján felvett, kémiai formában lekötött energia átalakul mechanikai energiává. A kémiai energia mechanikai energiává alakításához oxigén szükséges, oxidáció zajlik le és szén-dioxid szabadul fel. /Az ATP (adenozin-trifoszfát) az aktivált miozin hatására energiafelszabadulás mellett ADP-re és foszfátionokra hasad./  Ideális munkavégzés a dinamikus munkavégzés, ahol az összehúzódást elernyedés pihenés követi,(vénás pumpa, izom pumpa). A statikus fizikai munkavégzéskor  az izmok elernyedés nélkül, hosszabb ideig kontrahált összehúzódott állapotban vannak. (Ekkor, ha nem történik pihenési szakasz, a folyamatos kontrakció miatt az izomzat vérkeringése lelassul, gátlódik az izomsejtek glikogén- és oxigénellátása, nő a tejsav és szén-dioxid tartalom. Hamarabb következik be kifáradás. A fizikai munka elhatároló tényezői: a teljesítménynek határt szab az élettani alkalmazkodási mechanizmusok fokozatos kimerülése (a tejsav felszaporodása az izmokban, tachycardia, a disszkomfort érzés).

Magas légköri nyomáson végzett munka: (pl. metróépítés, búvárok). Normális légnyomás (fizikai atmoszféra) a föld adott pontja felett lévő légoszlop súlya által kifejtett nyomás 101,325 kPa/m2.

A folyadékokban a gázok parciális nyomásuknak megfelelően oldódnak, így a nitrogén az oxigénnél négyszer nagyobb arányban, de mint inert gáz nem vesz részt az anyagcserében. A parciális nyomás emelkedésével a vérben és a szövetekben több oxigén és nitrogén nyelődik el. Bizonyos határ fölött mindkét gáz kórtani következményeket okozhat oxigénmérgezést illetve nitrogénnarkózist. A magas zsírtartalmú szövetek a zsírszövetek, csontvelő, központi idegrendszer fehérállománya kummulálják a nitrogént. Dekompresszió esetén, ha az túl gyors, a nitrogéngáz gyorsabban szabadul fel, mint a szervezet eliminációs kapacitása, így buborékok képződnek, amelyek elzárhatják a kapillárisokat. 

Rekompresszió, azaz a visszazsilipelés (gyógyzsilip), ismét túlnyomás alá helyezés és fokozatosan, lassan csökkentve a nyomást  eltávoznak a szervezetből a képződött nitrogénbuborékok. (Barrotrauma, keszonbetegség)

 

2.) Jellemezze a meleg klimatikus körülmények között végzett munka során a szervezet alkalmazkodási mechanizmusát, a fizikai és a kémia termoregulációt, a hőmunkaártalom kialakulását illetve megelőzését.

 

Meleg klimatikus körülmények között végzett munka a hőmunka, amikor a dolgozó szervezetét az alapanyagcsere és a fizikai munka energiaforgalmán túl még a környezet meleg klímája is terheli. A szervezet hőegyensúlyra törekszik: Fizikai termoreguláció (hőszabályozás) a hőleadási rendszerek révén működik, melyek hősugárzás (radiáció), hővezetés (kondukció), hőáramlás (konvekció) és párologtatás (evaporáció v. perspiráció).

Kémiai termoreguláció a szervezet testhőmérséklet (magtemperatúra) állandóságát biztosítja. A hőszabályozás idegrendszeri központjai a hypothalamusban foglalnak helyet (termolitikus hűtő és termogentikus fűtőközpontok). Ezek a rajtuk átfolyó vér hőmérséklete alapján aktiválódnak.

Nyugalomban, nem meleg klíma esetén a termelődött hő távozása főleg sugárzással (66 %). A megnövekedett izommunka miatti energiaforgalom növekedés esetén a hőleadó mechanizmusok közül a párolgás kerül előtérbe. Melegüzemi munkahelyeken a hőegyensúly fenntartását meghatározó tényezők: alkalmazkodás szintje, fizikai erőnlét, egészségi állapot, a munkavégzés nehézségi foka.

A komfort klíma meghatározás az effektív hőmérséklet, (jelentős mértékű hősugárzás esetén) a korrigált effektív hőmérséklet meghatározásával történik. (Meghatározó paraméterek: hőmérséklet, páratartalom, légáramlás sebessége.)

A hőmunkához való alkalmazkodás jellege követi a klímaparamétereket. A verejtékezés folyadékpárologtatás a belső hőmérsékletemelkedés megelőzésének legjelentősebb mechanizmusa, különösen ha a külső környezeti hőmérséklet meghaladja a 35 Cº-t. Az alkalmazkodás fokozza a verejtékmirigyek aktivitását, csökkenti az inaktív mirigyek számát, növeli effektivitásukat. Konyhasóvesztés az alkalmazkodás révén csökken.

Hőmunkaártalom: hőtermelés – hőleadás egyensúlya felborul.

(- Vízmérgezés: ha csak vízbevitel követi a verejtékezést sópótlás nem. - Hőguta: ha a külső magas hőmérséklet miatt a munka közben termelődő hőmennyiséget a szervezet nem tudja leadni. - Hőcollapsus: ha a hőtorlódás miatt a keringés elégtelenné válik.)     

A hőmunkaártalom megelőzése műszaki (gépesítés, szigetelés légcsere),és egyéni védelemmel (védőfelszerelésekkel védőruha, arc és szemvédők, kesztyűk, védőkalap, tűzálló ruha, cipő). Munkaszervezés: csökkent munkaidő, komfortklímával rendelkező pihenőhelyek.

 

 

3.) A mechanikai rezgések által okozott egészségkárosodások közül ismertesse az egésztest (vagy általános) vibráció és a lokális (vagy helyi) vibráció hatásait.

 

Mechanikai rezgések - infrahang, zaj, ultrahang, vibráció által okozott egészségkárosodások vibrációs ártalmak, zajártalmak, ultrahangártalmak.

Rezgés: periodikusan ismétlődő fizikai jelenség.

Hullámmozgás: a rezgő mozgás energiájának tovaterjedése valamely közegben.

Paraméterei: rezgésidő, rezgésszám, és hullámhossz. Élettani hatása: vibrációs ártalom, zajártalom.

Vibrációs ártalom: egésztest vagy általános és lokális vagy helyi vibráció.

                                                Vibrációs ártalom

Vibráció

Egésztestre ható

Lokálisan ható

Rezgésszám

5 Hz

80 – 90 Hz –

 

Előfordulása

 Hajózás, autóbusz, traktor, (közlekedési  eszközök )

Légkalapács, fúrógép, fűrészgép, ütvefúró, szegecselők, forgácsolók, marósok, esztergályosok, varrógépkezelők stb.

Hatása

Tengeribetegség központi idegrendszer: gátlási folyamatok, egyes szervrendszerek működési zavarai, látásélesség romlás,

Látómező szűkülés

Végtagok kényszerrezgése, rezonancia pl. szemgolyó

Csont-izületi elvált. Érrendszeri elváltozások

Raynaud-szindr. (200-250 Hz)

 Fejfájás, szédülés, vérnyomászavarok, munkavégzőképesség csökkenés

Megelőzés

Műszaki és egyéni

Rezgés intenzitás csökkenése

Rezgés intenzitás csökkenése

Megelőzés

Eü.i

Előzetes, időszakos

Előzetes, időszakos

 

 

4.) Melyek a zajos munkakörnyezetnek a hallásra és az emberi szervezetre kifejtett egyéb hatásai? A zajártalom megelőzésének lehetőségei, az időszakos orvosi vizsgálat jelentősége.

 

Az emberi érzékszervekkel a 0 – 20 kHz rezgésszámú rezgések észlelhetők. 16 Hz (Herz) alatt infrahang, 16 kHz-nél kezdődő tartomány az ultrahang, 0,1 GHz fölött hiperhang. Disszkomfort érzést kelt. A szervezetben kiváltott hatása a szubjektív hangérzet. Károsító hatása függ: hangnyomás (hangosság), intenzitás, expozíciós idő, és a frekvencia. Hangintenzitás érzékeléskor az emberi fül két hang viszonylagos különbségét érzékeli, azonos intenzitású mélyebb hangot gyengébbnek észlelünk.

(Weber – Fechner – féle pszichofizikai alaptörvény: Az érzet erőssége az ingererősség logaritmusával arányos Az emberi fül a tízszeres hangintenzitást úgy érzékeli, hogy a hangérzet kb. megkétszereződik. Bell – skála, decibell – skála (nem fizikai mutatókat szemléltet hanem az intenzitások egymáshoz viszonyított arányát 10-es alapú logaritmusos léptékben. Ez objektív. Műszeresen mérhető. Phon –skála a szubjektív hangérzet mértékegysége a phon.) Beszélünk folyamatos zajról és impulzusos zajról. Azonos intenzitás esetén a magas frekvenciájú hang károsítóbb hatású, mint az alacsony. Az expozíciós idő a károsodás mértékében játszik szerepet. Hosszabb időt eltöltve a zajos munkahelyen a halláskárosodás nagyobb fokú lesz. Egyéni érzékenység. A fül egyéb betegségei esetén az érzékenység nagymértékben megnőhet.

Zajártalom: kezdeti átmeneti halláscsökkenés 40-50dB (reverzibilis, mert a hallásérzékenység csendes körülmények között visszatér. Maradandó halláskárosodás bekövetkezhet:

Akut: nagy intenzitású  kb. 125 dBAI hangnyomásszintet meghaladó hanghatás pl. robbanás.

Krónikus: ismétlődő, intenzív  kb. 85 dBA-t meghaladó zajexpozíció. Hosszabb expozíciós idő után foglalkozási nagyothallás (a hallásküszöb maradandóan emelkedik). 

Jellemzője a 4000 Hz-nél jelentkező halláscsökkenés.

Egyéb hatások: a vegetatív idegrendszerre, gyomor-béltraktus működésére, vérnyomást emeli, agyra kifejtett hatása, ingerlékenység, alvászavar, kimerültség.

Megelőzés: zajos munkahelyek, gépek számának csökkentése, zaj intenzitásának csökkentése. Zajos gépek cseréje.

Műszaki megoldások, távolságvédelem, izoláció, szigetelés hangelnyelő anyagokkal. Egyéni zajvédő eszközök (főleg a magas hangok szűrésére) füldugók, vatta-, műanyag vagy gumidugó, tok. (hátránya, hogy az 1000 Hz alatti zajokat kevésbé csökkenti)

Előzetes és időszakos orvosi vizsgálat. Az előírások célja a munkaköri alkalmasság elbírálása, illetve a munkavállalók hallásának védelmére hozott intézkedések hatékonyságának ellenőrzése. Előzetes munkaköri alkalmassági orvosi vizsgálat: ha a munkakör zajos, cél a halláskárosodottság kiszűrése és a munkaköri alkalmasság véleményezése.

Időszakos alkalmassági orvosi vizsgálat gyakorisága a zajexpozíció mértékétől függ: (33/1998. (VI.24.) NM rendelet alapján)

85 – 95   dbA zajexpozíció esetén 4 évenként

                                96 – 105 dBA                zajexpozíció esetén                  2 évenként

                                106-115 dBA                 zajexpozíció esetén                 1 évenként

                                115        dBA feletti                 zajexpozíció esetén     0,5 évenként

 

5.) Melyek a porok egészségkárosító hatását befolyásoló tényezők? Milyen ásványi és egyéb szervetlen porok okozta foglalkozási megbetegedéseket (pneumoconiosisokat) ismer?

 

A porok egészségkárosító hatását a következő tényezők határozzák meg:

         a porszemcsék nagysága, egy adott térfogaton belüli megoszlása, kiürülési lehetőségei:

- a respirábilis frakciónál nagyobb porszemcsék már a felső légutakban elakadnak

- a respirábilis porok lejutnak a tüdő-léghólyagocskákba, ahol ezeket a makrophagok fagocitálják és egy részük kiürül

- bizonyos erősen citotoxikus porok (pl.: kvarc) a makrophagok széteséséhez vezetnek, kiürülni innen már nem tudnak, így hatásuk közvetlenül érvényesülhet a tüdőben

-          a rostok beékelődnek a tüdőszövetekbe, így kiürülni nem tudnak

         expozíciós koncentráció, expozíciós idő:

-          a megengedett légtérkoncentrációkat meghaladó pormennyiség belégzése a légutak kiválasztó, kiürítő kapacitását terheli meg, illetve meríti ki, lehetetlenné teszi a további porterhelés elhárítását

         fizikai, kémiai, ásványtani tulajdonságok:

- vízben, vagy zsírokban oldódik-e:

= vízben nem oldódók lokális irritatív hatásukon kívül gyulladást, fekélyesedést, sarjdaganat képződést okozhatnak

= a zsírban oldódók, mivel áthatolhatnak a biológiai membránokon, a szervezet bármely részébe eljutva fejthetik ki toxikus hatásukat

- kémiai tulajdonság: pl. a hatértékű krómvegyületek képesek daganat előidésézésére

 

- ásványtani tulajdonság: pl. a tetraéderes szerkezető kristályos szilícium-dioxid hatására alakul ki súlyos tüdőfibrózis, míg az amorf szilícium-dioxid fajták fibrózist előidéző képessége minimális

         immunrendszer állapota:

- az immunrendszer állapota függ az elszenvedett vagy az esetlegesen aktuálisan fennálló betegségektől, az ún. szenvedélybetegségektől

Az immunrendszer igénybevételével csökkenthetik a szervezet ellenálló képességét:

                = előzetes betegségek (pl. vírusfertőzés)

                = most fennálló betegségek (pl. tbc)

                = szenvedélybetegségek (pl. dohányzás, alkoholizmus, drogfüggőség)

         nem immunológiai, egyéb lokális védekező mechanizmusok

         egyéni érzékenység:

túlérzékenységi reakciók: a népesség egy része a légutakon a szervezetbe jutó anyagokra más módon reagál. Ezeket a reakciókat előidéző anyagok skálája igen széles, és a jövőben is továbfog gyarapodni.

 

Ásványi porok által a tüdőben előidézett gócos felhalmozódák (tüdőfibrózisok) összefoglaló neve a pneumoconiosis.

Akut (tüdőödéma) és krónikus (asthma, daganat) folyamat.

Kialakulását meghatározza a por mennyisége, szemcsemérete (1 µm körüliek akadálytalanul lejutnak az alveolusokig), légáramlás sebessége, kémiai összetétele.

Tüdőelváltozások:

                1. Progrediáló tüdőfibrózis (előrehaladó). Silicosis: kvarctartalmú porok hatására kifejlődő, ismeretlen patomechanizmusú betegség. (silicosis, azbesztosis)

Silicosis tünetei: improduktív köhögés, munkadyspnoe, majd a proliferáció fokozódásával már nyugalmi dyspnoe (nehézlégzés) is észlelhető. Szövődmény a silikotuberculósis.  A Silicosis bejelentendő foglalkozási megbetegedés.

Baleseti ellátásra jogot adó.

Asbestosis a tüdő parenchymájában kialakuló krónikus progrediáló fibrosis. Baleseti ellátásra jogot adó.

2. Idegentest típusú fibrosis, inert porok hozzák létre

Antracosis (szénmunkások tüdőfibrózisa),

Siderosis (vas és acélkohászok, rozsdátlanítók, hegesztők)

Stannosis (óntartalmú por és gőz)

Baritosis (báriumtartalmú ércbányászat és feldolgozás)

Cementosis (cementpor)

Fapor-pneumoconiosis (erdeifenyő, lucfenyő)

 

6.) Az ionizáló (részecske és elektromágneses) sugárzások jellemzése, biológiai hatása. Milyen estben fejlődik ki az akut, illetve a krónikus sugárártalom?

Az ionizáló sugárzások a részecskesugárzások (alfa-, béta-, neutron) és az elektromágneses (gamma-, röntgen-,) sugárzások, amelyek az anyagon való áthaladásuk közben annak atomjaiból közvetlen vagy közvetett úton töltéssel rendelkező ionokat hoznak létre.

Az alfa sugárzás esetében az atommagból He- részecske (2 proton, 2 neutron) lép ki. Az instabil nehéz magok sajátossága. Hatótávolsága: levegőben néhány cm, vízben és élő szövetben 0,01-0,1 mm. Rendkívül erőteljesen ionizál, a rövid útszakaszon koncentráltan adja le energiáját. Sugáregészségügyi szempontból, belső sugárterhelésként (azaz a szervezetbe bejutva) jelent veszélyt.

Béta sugárzás az atommagból elektronok vagy pozitronok lépnek ki. Mivel energiája lényeges kisebb, így ionizáló hatása kisebb, mint az alfa sugárzásé. Áthatólóképessége levegőben 1-100 cm, vízben és élő szövetben 1-2 cm. Külső (azaz az emberi testet kívülről érve) és belső sugárterhelésként egyaránt veszélyt jelent.

Neutronsugárzás ionizáló képessége megegyezik az alfasugárzáséval, hatótávolsága lényegesen nagyobb.

Gamma sugárzás a gerjesztett állapotban lévő atommagokból kvantumokban történő nagy energiájú kisugárzás. A gamma sugárzás az alfa és a bétasugárzás kísérő jelensége. Áthatolóképessége a levegőben elérheti a 3,5 km. Ionizáló hatása kifejezett. Ennek a sugárzásfajtának hullámtermészete van, ezért soroljuk az elektromágneses sugárzások közé.

Röntgen sugárzás energiája , hatótávolsága kisebb a gamma sugárzásénál ionizáló hatása azonban megegyezik azzal. Csak külső sugárterhelésként jelent veszélyt.

Az ionizáló sugárzások biológiai hatása: a találat elmélet szerint makromolekulák (pl. DNS) sugárérzékeny pontjait eltalálva indítja el a kóros folyamatot, a vízaktivitási elmélet szerint a sejtekben lévő vízmolekulákból szabad gyökök alakulnak, amelyek megváltoztatják a makromolekulák struktúráját. A felnőtt szervezetben a leginkább sugárérzékeny szövetek. a csontvelő, a gonádok, gyomor-béltraktus. Röviddel a röntgen sugárzásnak és a természetes radioaktív anyagok sugárzásának a felfedezése után felismerték (bőrtünetek, haj, szőrzet kihullása, irreverzibilis károsodások).

Akut sugárhatás jön létre, ha a test egészét vagy életfontosságú szerveket egyszeri nagy dózisú ionizáló sugárhatás éri. (pl. sugárbaleset bekövetkeztekor) Szakaszai: kezdeti szakasz, lappangási idő, kritikus periódus, lábadozási időszak.

Krónikus sugárbetegség azokban az egyénekben alakul ki, akik hosszú időn keresztül voltak kitéve alacsony dózisú sugárhatásnak. (pl. röntgenorvosoknál röntgen-kéz, uránbányászok tüdőtumora, rádiumos festékkel óraszámlapot festők csonttumora).

 

7.) Mitől származik a Föld népességének természetes és mesterséges sugárterhelése? A sugárveszélyes munkakörben dolgozók foglalkozási sugárterhelésének megelőzése, a védelem lehetőségei.

Sugárforrás lehet természetes és mesterséges.

Az élővilágot, beleértve az embert is kisebb nagyobb mértékben mindig és mindenhol éri a természetben jelenlévő radionuklidok sugárzása.

A Föld népessége sugárterhelésének nagyobb hányada a természetes eredetű forrásokból származik. A természetes eredetű radioizotópok a talaj, a levegő, a víz és az élőszervezetekben is jelen vannak.Így az emberi szervezet szempontjából külső és belső sugárterheléssel egyaránt számolni kell.

Természetes sugárforrások: a talaj eredetű, a kozmikus sugárzások és az emberi testben jelenlévő K-40 (kálium 40) izotóp mint belső és mint külső sugárterhelés.

Mesterséges sugárforrások: röntgen csövek (orvosi diagnosztikai vizsgálatok) külső sugárterhelésként van jelentőségük. Radioaktív izotópok az iparban és az orvosi diagnosztikában, terápiában egyaránt használatosak. Külső és belső sugárterhelést is okozhatnak, mint mesterséges sugárforrások.

Sugárártalom lehet: helyi sugársérülés, vagy általános megbetegedés. A sugárhatás következményei jelentkezhetnek órákon, napokon belül a korai sugárártalom, vagy évek, évtizedek múltán a késői sugárártalom.

Sugárvédelem lehetőségei: Idővédelem a sugárzási térben eltöltött idő arányos az elszenvedett dózissal. Az idővédelem tehát az időtartam csökkentését jelenti, amit el lehet érni a munkafolyamat inaktív körülmények között történő begyakorlásával, megfelelő munkaszervezéssel. Távolságvédelem, a távolság növelésével négyzetesen csökken a dózis.

Védőeszközök a sugárzás típusának és intenzitásának figyelembevételével megfelelő elnyelő falak, vértek, rétegek, valamint egyéni védőeszközök. (pl. ólomgumi kötény, kesztyű)

 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre